|
Nagyigmánd Nagyközségi Művelődési Ház és Könyvtár
A település művelődési házát még a rendszerváltás előtt kezdték el építeni. Az épület korábban uradalmi, majd termelőszövetkezeti magtár volt, amit Páhi László tervei alapján építettek át. Az új művelődési intézményt 1991 nyarán adták át a kulturális közönségnek. A művelődési ház élére elsőként Korcz Béla került, aki 1996-ig vezette a házat, majd őt követte Nagy István, aki 2003-ig volt az intézmény igazgatója. Nagy István nyugdíjazása után 2004-ben egy helyi fiatal szakember, Bajcsai Miklós került az intézmény élére, aki több mint egy évig közösségszervezőként, megbízott intézményvezetőként tevékenykedett. 2005 áprilisától - a képviselő-testület kinevezése alapján - 5 éves időtartamra Bajcsai Miklós a művelődési ház és könyvtár igazgatója.
A művelődési ház az év során számos önkormányzati és nagyközségi rendezvénynek, konferenciának, esküvőnek, bálnak ad otthont. A ház galériájában több híres művész megfordult már kiállításával, a színházterem pedig színházi, zenés előadásoknak biztosít teret.
Az éves rendezvényszervező és befogadó munkájának alapja a nagyközség éves eseménynaptára, amelyet az intézmény állít össze évről-évre.
A háznak több önálló szakköre is működik. Ilyen a negyed évszázados múltra visszatekintő Kézimunka Szakkör, akik a népi kézimunka-hagyományokat ápolják és tevékenységükkel színesítik Nagyigmánd kulturális életét. Szintén a művelődési ház szakköre 2006-tól a gyermek színjátszókör, amelyben általános iskolás fiatalok ismerkednek a színház világával. Mára "nagykorúvá vált" a több mint tizennyolc éve működő úszásszakkör, amely a helyi iskolásoknak ad lehetőséget a sportolásra a komáromi termálfürdőben, emellett működik egy természetjárókör, amely a túrázás kedvelőinek nyújt kikapcsolódási lehetőséget hétről-hétre, valamint egy nyugdíjasokat összefogó énekkar.
Az intézménynek fontos a befogadó tevékenysége, így a művelődési ház színháztermében próbálnak hetente több alkalommal a helyi Zúgó- és Árgyélus Néptáncegyüttes felnőtt és gyermekkorú táncosai, valamint Nagyigmándi Székhelyű Alapfokú Művészetoktatási Intézmény balettnövendékei is. Az intézmény továbbá helyet ad a helyi civilszervezetek -(gazdakör, hegyközség) és önszerveződő körök (Nyugdíjas Klub, Magvető Asztaltársaság) rendezvényeinek - bálok, havi összejövetelek, éves rendezvények.
Az intézmény kiadvány és újságszerkesztéssel és kiadással is foglalkozik. A nagyközség turisztikai kiadványai és a helyi önkormányzati fenntartású újság, az Igmándi Hírnök szerkesztését és kiadását is végzi.
Intézményünk része a községi könyvtár, amely folyamatos fejlesztés alatt áll. Napjaink követelményeihez igazodva folyik az internetes adatbázis-fejlesztés, amelynek következtében lehetőség nyílt arra, hogy internetes kapcsolaton keresztül is böngészhessenek könyvtárhasználóink a nagyigmándi könyvtári egységek állományában - Országos Virtuális Könyvtár. A 2006-ban kialakított internet-hozzáférési pontok a Nemzeti Audiovizuális Archívum hozzáférési pontjai (NAVA-pont) lettek, amely lehetőség kibővítette az ismeretszerzés csatornáit a magyarországi archivált digitális TV-, rádió- és filmanyagokkal.
Nagyigmánd közművelődési intézménye megfelelő teret biztosít a nagyközség idősebb és fiatalabb lakosságának, és a művelődni vágyó és információra éhes kistérség közönségének is.
Intézmény
| Megnevezés: | Nagyigmánd Nagyközségi Művelődési Ház és Könyvtár |
| Székhely: | 2942, Nagyigmánd, Fácán u. 1. |
| Tel./Fax: | 06/34-356-123 |
| E-mail: | muvhaz@nagyigmand.hu |
Intézményvezetés
| Igazgató: | Bajcsai Miklós |
| Postacím: | 2942, Nagyigmánd, Postafiók: 15. |
| Tel./Fax: | 06/34-356-123 |
| Mobiltel.: | 06/20-203-1057 |
| E-mail: | muvhazig@nagyigmand.hu |
Lapkiadás
| Kiadó-szerkesztő: | Bajcsai Miklós |
| Postacím: | 2942, Nagyigmánd, Postafiók: 15. |
| Telefon: | 06/34-356-123 |
| Fax: | 06/34-556-499 |
| E-mail: | hirnok@nagyigmand.hu |
Könyvtár
Bérleti viszonyok
|