A Hegyi Napé a főszerep
Az idei év is bővelkedik közösségi rendezvényekben. Ezek közül is a legnagyobb szabású a Hegyi Nap lesz a Bablevesen. De még mielőtt előre szaladnánk meg kell említeni a májusi sportnapot.
Ahogyan tavaly is, ezen a tavasszal is rendez önkormányzatunk sportnapot, ezúttal május 8-án. A cél az, hogy minél többen, minél többet mozogjanak, sportoljanak ezen a napon, felrázva magukat a mindennapok egyhangúságából.
A tervek szerint a délelőtt a sportpályán a focitornáé, az oktatási intézményekben pedig a gyermekeké és a szülőké lesz. S ebéd után indulnak be az egyéb sportprogramok – lövész többtusa, kerékpárverseny stb. – a sportpályán, a búcsútéren és a strandon. Az esemény tábortűzzel, közös szalonnasütéssel és esti bulival zárul.
A Hegyi Nap június 19-én kerül megrendezésre a Bablevesen. Az idén jubileumi huszadik rendezvény sok meglepetést tartogat.
Az ismert sorozatszínész, R. Kárpáti Péter, Kiss Ramóna és barátaik lesznek az idei huszadik Hegyi Nap sztárvendégei, akik hosszabb időt töltenek majd településünk legnagyobb rendezvényén. Lehetőség nyílik személyesen is megismerkedni a színészekkel, akik főznek egy jó bablevest, a Bablevesen, talkshow keretében beszélnek a filmsorozat kulisszatitkairól és zenés műsorral kedveskednek a gyermekeknek és a felnőtteknek is a nap folyamán. Persze mellettük lesznek még neves előadók, az esti program során Varga Ferenc és Balássy Betti is a színpadra lép.
Nem maradhat el péntek esti holdfénytúra sem, amelyen már itt lesznek R. Kárpáti Péterék, s az előestén is vár mindenkit a rendezvénysátor egy nagy bulira.
Emellett lehet majd bablevest, helyi káposztás vakarcsot, és igmándi borokat is kóstolni szombaton, s nem maradhatnak el a jól bevált programok. Reggel indul a focibajnokság, és a főzőverseny. A gyermekeket már délelőttől több műsor és játszóház várja a Bablevesen. A rendezvénysátor szintén délelőttől a kisebbeknek szóló programok mellett a felnőtteket is várja. A tervek szerint színpadra lép majd a Magyarock Dalszínház és a Fülke Zenei Egyesület is. Lesz tombolasorsolás és persze elmaradhatatlan a szombat esti buli a hegyoldalban.
S ha már a Magyarock Dalszínházat említettem, had hívjam fel a figyelmet a nyár másik nagy produkciójára.
A dalszínházzal meglévő jó kapcsolatunknak köszönhetően július 9-én, a Szikszay-Manszbarth Emléknapot megelőző pénteken a szabadtéri színpad és a strand ad helyet a KLAPKA rockmusical-nek, amely a dalszínház egyik legnagyobb előadása. Ezzel is kapcsolódunk az 1849-es eseményekhez kötődő emléknaphoz.
Jegyek hamarosan elővételben válthatók a művelődési házban és a könyvtárban.
Nyár végi rendezvényünk a Szent István-napi ünnepség és bál, amelyet idén is augusztus 19-én rendez meg az önkormányzat. Előzetes tervek alapján erre az alaklomra az ünnepséget követően a Ritmus Koncert Fúvószenekart hívjuk meg egy nagy szabadtéri koncertre, amely reményeink szerint megteremti a jó hangulatot a Syncron zenekar esti báljához.
Sok szeretettel várjuk rendezvényeinkre!
|