Április közepén szervezte meg művelődési házunk az Új Tudás – Komplex Kistérségi Napok nagyigmándi programsorozatát.
A Kistérségi Kulturális Kerekasztal – melynek kulturális intézményünk is tagja – közös szakmai programként valósította meg a kistérségi napok programsorozatát. A tavaly indult program ez év tavaszán folytatódott a Komárom-Bábolna Kistérségben, amelynek Nagyigmánd is része. Településünkön a költészet napja programjához kapcsolva valósult meg a rendezvény.
Április 16-án Bajcsai Miklós művelődési ház igazgató köszöntötte a vendégeket a péntek délutáni eseményen. Először a költészet napi versmondásokra került sor. Általános iskolásaink, szokásainkhoz hűen, több szavalattal vettek részt az rendezvényen, majd néhány felnőtt vendég is előadott egy-egy magyar verset, köztük Soós László és Szijj Ferencné is.
A programsor kistérségi előadókat felvonultató kulturális műsorral folytatódott. Elsőként a nagyigmándi Kis Árgyélus Néptáncegyüttes adott elő felvidéki martosi táncokat. Az együttest az Almásfüzitői Diákszínpad előadása követte, amelynek tagjai a Kis Herceg című darabból adott elő részletet. Szintén helyi előadóként a Könnyűzenei Női Kórus előadásával folytatódott a műsor. Őket követően a szintén almásfüzitői Napraforgók Citerazenekar előadása szórakoztatta a közönséget, miután meghallgatták Ács Lajosné mesemondó bukovinai népmeséjét, aki a citeraegyüttes tagjaként is szerepelt. A kistérségi műsort a komáromi FÜLKE Zenei Egyesület tagjai zárták. A Zene és vers című előadás jó hangulatú zárása volt a színpadi programok sorának. Az esemény zárásaként Bajcsai Miklós ajánlotta a vendégek figyelmébe a művelődési ház galériáján berendezett kistérségi fotókiállítást, amely a térség rendezvényeinek egy-egy pillanatát idézte fel.
A művelődési ház ezúton is megköszöni a nagyigmándi önkormányzat, a kistérségi társulás, valamint az Oktatási és Kulturális Minisztérium hathatós támogatását, amely a rendezvény létrejöttét segítette.
|