Ha itt a tavasz, zenélnek fiataljaink a művelődési házban. Április közepén adott helyet kulturális intézményünk az év első rockbulijának. Az eseményt a művelődési házzal közösen a helyi Pihent Elme és Detoxikáló zenekarok szervezték. Az alábbiakban az együttesek gondolatait olvashatják:
Mindenek előtt köszönjük az egybegyűlteknek a részvételt, a támogatóknak-segítőknek is és persze a zenekaroknak is, hogy létrejöhetett ez a buli.
Az ilyen koncertek ahol ezek a zenekarok szerepelnek elég jó hangulatban telnek, főleg ha együtt is játszanak, ez már a pakolásnál, készülődésnél is észrevehető, hát még a koncertek alatt, illetve közben. :-)
Örültünk, hogy újra hazai pályán játszhattunk. :-)
A kis létszámú közönségnek tetszetősnek bizonyultak a produkciók, aminek szintén örvendezhettek mind a zenekarok mind a szórakozni vágyók. :-)
Terveink között szerepel, hogy minél több embert megmozgassunk, feldobjuk a hazai szórakozási lehetőségeket és rendszeresítsük kicsit a rock’n’ roll bulikat igmándon a DJ – Disco partyk mellett. :-) Továbbá hamarosan elkészül a Detoxikáló zenekar lemeze, amit szintén szeretnénk itt bemutatni és lemezeket osztogatni. :-)
Köszönjük mindenkinek a segítséget és a részvételt :-)
Üdvözlettel a viszontlátásig:
Detoxikáló
Pihent Elme
Noise+
Vesztegzár zenekarok
Elérhetőségeink:
http://detoxikalo.hotband.hu
http://pihentelme.hu
http://noiseplus.hu
http://vesztegzar.tk
|