A kereszténység egyik legnagyobb ünnepe a húsvét, mely a pogány tavaszkezdő ünnepekből származik. Ilyenkor az egész falu népe körbejárja a földjeit, kitisztogatja a forrásokat.
Húsvét hétfőn a legnépszerűbb húsvéti szokások: a locsolás, a hímes tojás ajándékozása. Mindegyik ősi termékenység varázslásra utal. A tojás eredetileg az újjászületést jelképezi.
Óvodánk minden csoportjában készülődés előzte meg az ünnep eljövetelét. Az óvoda legkisebbjeinél a Süni csoportban játszóházat tartottak a húsvét előtti kedden, melyre sok szülő érkezett, néhányan elhozták még a nagyobb testvért is. Több lehetőség közül választhattak a gyerekek, szülők a játszóházban. Különböző technikával lehetett tojást díszíteni. Többen ajtó és ablakdíszt ragasztottak. A szülők a nagyobb testvérekkel kínáló tálakat, virágcserepeket készítettek szalvéta technikával. A legkisebbek húsvéti kifestő lapok színezésével foglalták el magukat. Sokat beszélgettünk, jó hangulatban telt el a délután.
A játszóház hangulatának fokozását a csütörtöki nap követte. A hagyományőrző munkacsoport tagjaival játékos délelőttöt szerveztünk a gyerekeknek. Állatsimogatónkban az idén a nyuszikákat lehetett megnézni és etetgetni. Köszönjük Molnár Beátának a nyuszikat, amellyel nagy örömet szerzett óvodásainknak.
A délelőtt folyamán többféle a húsvéthoz kapcsolódó játékot kínáltunk a gyereknek.
Az egyik helyen sorverseny zajlott. A csapatoknak különféle feladataik voltak például, talicskába káposzta levelet, szállítottak ide-oda a gyerekek, répát hoztak és vittek, kanálba tojással egyensúlyoztak, és egy régi népi játék felelevenítéseként tojást gurítottak.
Nagy vidámság és szurkolás volt a feladatok végrehajtása közben.
A másik helyszínen, az óvoda udvarán aszfalt- rajzversenyben vehettek részt a gyerekek. Az ügyesebb kezű középső, és nagycsoportosok, nagyon szép munkákat készítettek, színes rajzaikkal átvarázsolták a belső udvart.
Az óvoda füves részén tojáskeresés volt a feladat, a gyerekek örömmel keresték a nagy fű között elveszett tojásokat.
A járdán színes társasjáték várta a csoportokat, melyen a gyerekek nyuszinak öltözve ugráltak végig a megadott szabályok szerint.
A játékból visszaérkezve a csoportokban húsvéti meglepetés csomag várta a gyerekeket.
Hangulatosan telt el a húsvétvárás az óvodában. Sikerült minden kisgyermek arcára mosolyt fakasztani, örömet szerezni. |